2025 diákbál

A legnépszerűbb program

Minden évben nagy várakozások előzik meg az első negyedév – sőt, talán egész iskolánk tanévének – egyik legnépszerűbb programját, a pannonhalmi diákbált. Idén sem volt ez másként, hiszen ez azon kevés iskolai rendezvények egyike, amelyet más iskolákból érkező diákokkal is megoszthatunk. A bál vendégei között ott voltak a Czuczor Gergely, a Patrona Hungariae és az Audi Hungaria tanulói, valamint azok a lányok, akiket iskolánk diákjai hívtak meg.

Beszédek és intelmek

A bált diákelnökünk, Teleki Vilmos és iskolánk igazgatója, Albin atya nyitották meg köszöntőbeszédeikkel. Vilmos a bálozókat a táncoló Dávid királyhoz hasonlította, Albin atya kérésére pedig egy közös imával indítottuk az estét.

Teleki Vilmos, DÖk elnöki beszéde:

Kedves Vendégeink, Tanáraink és Diáktársaink!

„Dávid pedig teljes erejéből táncolt az Úr előtt.” – ezt olvashatjuk Sámuel könyvében. Dávid király örömében táncolt, mert hálát érzett és boldog volt. Ha egy király is táncolt, akkor mi is megtehetjük ma este – talán kevesebb királyi tartással, de annál több jókedvvel. Nagyon jó újra együtt lenni ezen a hagyományos bálon – jó érzés látni az ismerős arcokat, és azokat a lányokat is, akik most először jöttek el Pannonhalmára. Külön szeretettel köszöntöm vendégeinket, akik a Czuczor Gergely, a Patróna Hungariae és az Audi Hungaria iskolából érkeztek. Köszönjük, hogy elfogadtátok meghívásunkat, és veletek tölthetjük ezt az estét. Mind tudhatjátok, rengeteg izgalom előzte meg ezt a napot. Tánciskolát is szerveztünk, hogy azért ne legyünk teljesen botlábúak a parketten. Köszönjük azoknak a lányoknak, akik eljöttek, és segítettek felkészülni mai táncra.

Most végre eljött az idő, hogy mindazt az energiát, amit a szervezésbe fektettünk, élvezhessük Mielőtt azonban belevetnénk magunkat az estébe, szeretném megköszönni mindazok munkáját, akik nélkül ez a bál nem jöhetett volna létre. Köszönöm a tanárainknak a sok támogatást és türelmet. Hatalmas köszönet a technikusoknak, akik gondoskodnak arról, hogy a fények, a hang és néha még a mikrofon is a helyén legyen. A zenészeknek is jár az elismerés – ők azok, akik ma este tényleg megmozgatnak minket, szó szerint is. És persze köszönet minden segítőnek, aki díszített, szervezett, cipelt, vagy csak egyszerűen bátorított minket — mert nélkületek ez az este nem lenne ilyen különleges.

Bál Pannonhalmán csak egyszer van egy évben, ezért használjuk ki ezt az estét! Ez az este a táncról és a jókedvről szól. Ahogyan Dávid király is táncolt teljes erejéből, úgy táncoljunk ma este mi is – szívből, jókedvvel és minden félelem nélkül! Legyen ez az este a barátság, a zene és az öröm ünnepe, amelyre mindannyian emlékezni fogunk. Emlékezzünk Dávid példájára, és kívánok mindenkinek sok-sok táncot és egy nagyon jó estét. A Pannonhalmi Diákbált ezennel megnyitom és átadom a szót az iskola igazgatójának, Albin atyának.

Tánciskola

Az idei diákbált többalkalmas tánciskola előzte meg, ahol a résztvevők közösen sajátították el az alaplépéseket és különböző táncfajtákat. A sok gyakorlás eredménye már az első percekben megmutatkozott: a rendezvény egy elegáns bécsi keringővel vette kezdetét. (Képek az Instagram oldalunkon és a honlap Galéria oldalán)

CSőtörés és dj gelu

Hatalmas sikert aratott a többségében végzősökből összeállt zenekar, a Csőtörés, valamint az őket követő DJ-Gelu is, amely tovább fokozta a hangulatot. A szórakozni vágyókat fotósarok és tombola várta, a büfépult pedig szinte kifogyhatatlannak bizonyult.

CSŐTÖRÉS

DJ GELU

Lezárás

Az est végén elcsendesedett a csarnok: a diákok gyertyafénykeringővel zárták a bált, amely méltó, meghitt lezárása volt a közös estének.
A bál este 11-kor ért véget, a fiúk pedig hajnalig pakoltak, hogy a tornacsarnok ismét használható állapotba kerüljön.

Bár a zene már elhallgatott, a résztvevőkben sokáig megmaradt az este hangulata – és már most mindenki kíváncsian várja a jövő évi Diákbált.

Képek a bálról

Megosztjuk veletek a fotósok által készített összes kép linkjét: https://drive.google.com/drive/folders/1b1kp58SmL7yt1mo625rNJ5mYUm1O1Nj6?usp=sharing és ezutún is szeretnénk megköszönni munkájukat.


Discover more from PHBDÖK

Subscribe to get the latest posts sent to your email.

Discover more from PHBDÖK

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading